Milan, La Cosa NoSTra

A szerződések még mindig lejárnak

2012. jan. 28. 9:00 - írta csirkopasek

Azzal, hogy a 2012-ben lejáró szerződésekből kevesebb, mint 6 hónap van hátra, a csapatok immár elkezdhetnek tárgyalásokat folytatni a kiszemeltekkel, így aktuálissá vált, hogy megnézzük, mi a helyzet Milanellóban, ahol 4 világbajnok, 6 BL-győztes is érintett. Már tavaly is feltűnő volt, hogy a többségében 30 feletti játékosainkkal megkötött szerződésekkel a szezon végéig várt a vezetőség, így idén is hasonló helyzetre számítunk, lévén Flaminit leszámítva mindenki betöltötte már a 34-et. A tavasszal mutatott teljesítmények fogják meghatározni, hogy kivel milyen feltételekkel fog hosszabbítani Galliani, ugyanakkor az őszi produkció alapján ezzel kapcsolatban is megpróbálunk következtetéseket levonni. Megmondjuk, hogy számítunk-e arra, hogy Nesta marad-e még egy évet, jövőre is Ambro lesz-e a kapitány és azt is, hogy mennyi van hátra Pippónak.

Ahogy tavaly, idén is, a csapat jó részének lejár a szerződése, és most is az idősebb generáció érintett erősen. Egy éve ráadásul bejött ez a stratégia, egyrészt extra motivációt jelentett tavaszra, másrészt szinte mindenki fizetéscsökkentést kapott, vagyis spórolni is sikerült. Így járt Ambro is, akinek idén ismét szembe kell néznie azzal, hogy május végén/ június elején dől el a sorsa. Kapitányként nem lehet túl felemelő érzés, de ha megmarad a kellő alázat és hajlandő ismét belemenni valamekkora fizetéscsökkentésbe, jó eséllyel maradni fog. Ha másért nem, azért, mert az olasz kis/középcsapatok sem tudnának annál többet fizetni, mint amennyit Fester kínál majd és tavaly hasonló helyzetben maradt. Nem véletlen, hogy tavaly Pirlo távozott ingyen, a többieknek nem kínáltak a Milanénál egyértelműen jobb kontraktot.

Gattuso helyzete sok szempontból hasonló, mint Ambrosinié, de a sérülése sokat változtatott ezen. Annyiban mindenképpen, hogy Rino tizenharmadik éve hal meg a csapatért, és finoman szólva is csicskaság lenne, ha a tavaszi visszatérése után nem adnánk több lehetőséget neki, hanem kvázi hagynánk megrohadni a súlyos sérülése után. Vagyis minden bizonnyal fog kapni még egy évet, kisebb fizetéssel ugyan, de maradni fog, aminek a szerkesztőség nagyon fog örülni.

Lejáró szerződésű középpályás legendából ráadásul van harmadik is, Seedorf, aki futni ugyan már nem tud túl sokat, de még mindig olyan labdákat oszt, amit öröm nézni. Ráadásul a középpályán pont a kreativitás a szűk keresztmetszet, ami egyrészt elég masszív változás az Ancelotti-érához képest, másrészt pedig még inkább elgondolkodtató, hogy hagyjuk-e elmenni, még akkor is, ha nyáron érkezik Montolivo. Ugyanakkor kérdés, hogyha idén is csak minimál futómennyiséget tud vállalni, akkor mi lesz jövőre, mert van az a szint, amikor már mindegy, hogy mit tudsz labdával. Ezek alapján ez a kérdés minden bizonnyal megválaszolatlan marad júniusig, közben a lejátszott meccsekből és a jövőjével kapcsolatos nyilatkozataiból lehet majd következtetni. Annyi csavar még van a Seedorf-sztoriban, hogy brazil felesége van és többször nyilatkozta már, hogy el tudja képzelni, hogy Brazíliában fejezze be a karrierjét. Kicsit romantikus-utópisztikus a helyzet, de a szerelem nagyúr, egyre több pénz van a brazil fociban (gazdasági fellendülés+vb nagyon nagy úr), ráadásul pengézhetne még egy keveset úgy, hogy a futásbeli hiányosságai annyira nem érvényesülnének, mint a Serie A+BL kombóban.

Még közel sincs vége a lejáró szerződésű középpályás-sornak. Van Bommel, aki egy éve kapott egy fél éves szerződést, a nyáron pedig egy újabb szezonra szólót, ismét közelít a kontrakt vége felé. A holland romboló tavaly tavasszal az egyik legjobb volt, idén ugyan némileg visszaesett, de így is leginkább rajta fog múlni, hogy marad-e, lévén Fester meg fogja kínálni valamilyen szerződéssel. A kérdés inkább az, hogy elég lesz-e, mert a holland idén már nem hozta azt, amit tavaly, ami minden bizonnyal egy lightosabb szerződést jelent. MvB viszont azzal, hogy a Barcával nyert BL-t, a Bayernben kapitánykodott, a holland válogatottban pedig még mindig játszik, jóval kapósabbá teszi az Ambro-Rino-Seedorf hármasnál. Így, ha nem lesz nagyon jó tavasza, minden bizonnyal olyan szerződést kapna majd, aminél kínálnak neki több jobbat is, és távozik. Ha viszont megint elkapja a fonalat, akkor meg fog tudni egyezni Gallianival.

Flamini helyzete is elég bonyolult, bár neki is egy súlyos sérülés kavart be. Nyáron még úgy nézett ki, lejár a szerződése és menni fog. Ha másért nem, azért, mert a Marseilleből így került az Arsenalba, ahonnan így távozott Milánóba, vagyis az ügynökével elég szépen építették a bankszámlájukat. Legalábbis az biztos volt, hogy Galliani a töredékét fogja csak adni annak az évi €4,5M-nek, amivel Flamo Ibra után a második (!!!) legjobban kereső játékosunk. Fester így is minden bizonnyal csak maximum a felét fogja kínálni ennek az összegnek, viszont a sérülése miatt már közel sem ennyire egyértelmű, hogy lesz olyan csapat, akinek megér ennyit egy súlyosabb sérülésen keresztül ment játékos. Ráadásul még azt sem tudjuk, hogy pontosan mikor térhet vissza, vagyis Flamini esetében is egyértelműen a tavasz dönt. Gattusonál azt mondtuk, hogy a súlyos sérülése után maradnia kell/fog, ugyanakkor ezt nem jelentjük ki a franciával kapcsolatban. Ennek az az oka, hogy ugyan sajnáljuk a súlyos sérülését, de ez a játék velejárója. Rino esetében a felejthetetlen több, mint tíz év miatt tartjuk fontosnak, hogy kapjon még egy évet és ne kelljen dicstelenül távoznia.

Ami még elég szembetűnő, hogy az öt védekező középpályásunkból négynek (Ambro, Rino, MvB, Flamo) lejár a szerződése. Ez azt jelenti, hogy Nocerino mellé még jövőre is kellenni fog legalább három, de inkább négy. Nyilánvaló, hogy a nyári bevásárlás alatt is lehet újítani, viszont sort cserélni nincs értelme, az összeszokottság hiánya súlyosan kiütközne ősszel. Ez pedig megerősít abban, hogy a négy lejáró szerződésű védekező középpályásból jó eséllyel kettő vagy három jövőre is a Milanban fog játszani.


A védelemben már nem annyira súlyos a helyzet, mint a középpályán, de hátul is van min gondolkodni. Első helyen nyilván Nestát kell megemlíteni, akivel kapcsolatban röviden meg kell állapítanunk, hogy nagyon szeretnénk, ha maradna, de bővebben a helyzet már kompikáltabb. Azt, hogy a Védelmi Miniszter olyat tud, olyan ütemérzék, elegancia és játékintelligencia jellemzi, amire csak nagyon kevesen képesek, senki sem vonja kétségbe. Ugyanakkor egyre többen látják Nestát lassúnak, aki kezd túl sokat hibázni. Ezt az álláspontot ugyan túlzónak tartom, de az biztos, hogy nem csak a 2000-es évek közepén látott szintet, de még a két évvel ezelőttit sem tudja tartani. Ennek ellenére még mindig a legnagyobbak közé tartozik a posztján, ráadásul Silvával egészen zseniális párost alkotnak. Nyilvánvaló, hogy Thiago mellett igazán hálás játszani, alig hibázik, viszont magabiztos és, ha kell, besegít, így bárki küldi mellette, jobb teljesítményt fog nyújtani. Viszont felmerül a kérdés, hogyha Silva ilyen jól ki tudja segíteni Nestát, amikor kell, akkor szükség van-e arra, hogy drágán igazoljunk egy Alessandrónál is jobb védőt. A válasz pedig az, hogy nem, ha Nesta még bírja egy évig, maradjon, egyrészt mert Mexes is ott van, aki remélhetőleg hozni fogja, amit várunk tőle, másrészt mindenki emlékezzen vissza, hogy Malidnit is lassúzták meg öregezték sokan, de még az utolsó szezonjában is a csapat egyik legjobbja volt. Ezek alapján a szűk keresztmetszetet egy újabb sérülés jelentheti, ami után már lehet, hogy nem fogja érezni magában a lendületet, de bízzunk benne, hogy nem ilyen véget ér a karrierje.

Belsővédő fronton Yepes a következő szereplő, aki szintén túl a csúcson és a harmincötön, ráadásul ő lényegesen kevesebbet is játszik, így vele kapcsolatban is több mindent érdemes megfontolni. Egy ideig úgy tűnt, ha Nesta marad, akkor Yepes megy, ha viszont nem bírja tovább a Védelmi Miniszter, akkor kaphat egy újabb évet a kolumbiai. Yepes ugyan finoman szólva sem tartozik a legjobb védők közé, viszont nem is ez a feladata. Ő az, aki adott esetben tíz egymást követő meccsen sem lép pályára, viszont a kisebb csapatok ellen pont eléggé megbízható ahhoz, hogy opciót jelentsen. Ezen kívül egy rossz szót nem hallottam tőle arról, hogy nem játszik/többet szeretne játszani, ezen kívül az évi €1M-s fizetése az egyik legalacsonyabb, vagyis sokba nem kerülne megtartani. Szóval, ha Fester nem kezd nyáron irgalmatlan belsővédő businessbe, amire nincs túl nagy esély, akkor Yepes simán maradhat még egy évet.

A védelemből Zambro jelentkezik még új szerződésért, akinek szintén elég ellentmondásos a megítélése. Azt, hogy mekkora császár volt senki sem vitatja, viszont idén nála is egyre inkább kiütközik a belassulás, ami egyre több hibával jár együtt. Ezzel együtt sem gyengébb, mint Abatét leszámítva bármelyik szélső hátvédünk, úgy tűnik egy év még benne van, ami egy szerződéshosszabbítást vetít előre nála is. Ennek két dolog tehet keresztbe, az egyik a brutális fizetéscsökkentés, lévén idén még €3,5M-t keres, viszont szinte biztos, hogy jövére már nem kapna többet, mint €2M, így itt is felmerül a kérdés, hogy lesz-e klub, akinek ennél többet is megérnének Zambro szolgálatai. Ezzel kapcsolatban azonban szkeptikusak vagyunk, mint ahogy azzal is, hogy nyáron hozunk-e minőségi balbunkót, ami szintén rontana Zambro maradási esélyein. A kérdést az jelenti, hogy rászánja-e magát Galliani, hogy nagyobb összegért hozzon valakit, de ez nem tűnik túl sanszosnak (annyira Zambro és Antonini sem borzasztó, hogy nagyon olcsóból lehessen hozni jobbat. Ez ugyan nem kizárt, de Taiwo is mennyire jónak tűnt még nyáron, hogy aztán egy fél év után egészen Angliáig küldjük). Ezen kívül az ronthat Zambro helyzetén, ha Mesbah berobban tavasszal, amit nagyjából annyira szeretnénk, mint amennyire valószínűtlennek tartunk, szóval ez a forgatókönyv is elég kérdéses.

A csatárok közül Pippo az egyetlen, akinek lejár a szerződése, amit minden bizonnyal már nem hosszabbítanak meg. Amennyit játszik Inzaghi, ezek alapján pedig amennyire bízik benne Allegri, kizárt, hogy maradjon, ráadásul Pippo már többször is elejtette, hogy még játszani akar, és ha ezt nem tudja megtenni a Milanban, keres magának másik csapatot. Reméljük, hogy az utolsó fordulóban a Novara ellen góllal búcsúzik. Végül pedig emlékezzünk meg Romáról, aki ugyanabban a helyzetben van, mint tavaly. Ha szeretne maradni a csapat legrosszabbul kereső tagjaként még egy évet harmadik számú kapusnak, akkor hajrá. Márpedig úgy tűnik, hogy teljesen jól elvan ezzel a szereppel, mint ahogy mi is.

Izgalmas és sok szempontból megjósolhatatlan, hogy mi lesz a lejáró szerződésű játékosainkkal, ráadásul a 2000-es évek aranygenerációjának egy része is érintett, ami extra érzelmi töltetet ad a helyzetnek. Abban ugyan némileg eltérnek a vélemények, hogy ki menjen és ki maradjon, abban viszont közmegegyezés van, hogy akik mintegy tíz évet lehúztak a Milanban, de nem kapnak új szerződést, azok méltóképpen távozhassanak.


Kategóriák

játékosok , vélemény

Címkék

 

Ambrosini , Flamini , Gattuso , Inzaghi , Nesta , Roma , Seedorf , van Bommel , Yepes , Zambrotta

Eddig 6 komment érkezett ()

  • 1.  Szücsi (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 12:09

    Jó kis cikk. Véleményem szerint, a felsorolt játékosok nagyjából fele maradni fog, a fent említett csapategység megtartása miatt, és persze azért is, mert nyáron nem fogunk 8 új embert igazolni minden távozó helyére... :)

    A fizetéseket hol tudom megnézni?

  • 2.  vanhooijdonk (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 13:11
  • 3.  Crosby87 (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 14:26

    Szerintem Seedorfnak,Nestanak,MvB.nek mindenképp maradni kellene még egy évig és Pippo is tudna még szerintem segíteni..Ambro már nem ez a szint,ahogy Gattuso sem...A többiekről nem igazán tudom eldönteni,hogy mi lenne a jó megoldás..Galliani bizos tudja..
    Kell egy jó kis középpályás,mondjuk Hazard..Ha őt megvennénk akkor nagyon boldog lennék.

  • 4.  Althedokan (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 17:26

    @Crosby87: Szerintem Nesta maradjon, de csak ha elfogadja, hogy már csere lesz. Seedorf is maradhat, de a többiek menjenek békével és egy szép búcsúmeccsel! Kellenek új emberek, ezek az emberek már nem igazán az élvonal!

  • 5.  cs9999 (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 21:43

    akkor sorban - hosszú lesz - :

    Ambro értelmezhetetlen kapitányként. Lehet, hogy igazi vezéregyéniség az öltözőben, a pályán biztosan nem az. Az alázat rendben, DE: Szerintem nem szempont, hogy más kínál-e neki többet. Galliani-nak nem kéne semmit. Jó csapatjátékos, ám közel sem klasszis volt fénykorában, ma már iparosnak is csak a kisebb csapatok ellen használható, a hosszabbítása csak időhúzás lenne.
    Gatta: Ikon. Az, hogy érzelmi kérdés-e 1 futballklub vezetése-fizetése, majd Berlu eldönti. Részemről minden tiszteletem mellett már Nocerino a Gattuso 2.0.
    See-MVB: ők ketten képesek még hozzárakni - Bumi esetében rombolni - minőségit. 1-1 év a cserepadról még nagy segítség lenne részükről, nem lehet 10 embert cserélni 1szerre úgyse, szerződést nekik! :)
    Flamini 28 lesz márciusban. Még van ideje. Sokan nem szeretik, de szerintem tud olyan teljesítményt, mint Noce. Még ha favágóbb is kicsit az átlagnál, kidolgozza a belét a pályán. Nem sír, nem reklamál, dolgozik. Kérdés, hogy ki tudja-e harcolni a helyét, de dögvész esetén kiváló. Őbelőle még lehet pénzt csinálni, de ahhoz vissza kell hozni őt a képbe, azaz maradjon.
    Ha Nesta akar még 1 évet, nem lehet kérdés. Yepes sztem megy, bár én őket tartanám meg -pénz nem lenne belőlük- és 1 Bonera-bizniszből próbálnék meg kicsikarni valamit, a franciával együtt még 1 év beleférne a keresgélésre-pénzgyűjtésre a KH posztra.
    Zambro - az ő posztján sajnos nem elég a rutin, azonban a 'BHV-saga' miatt sztem és remélem még 1 évig marad.
    Pippo Pippo SuperPippo! Gála-búcsúmeccset az úrnak!
    Roma pedig őszintén érdektelen részemről. Abbiati 35, Amelia 30, ő meg 38 éves. Nem hiányozna, lassan jöhetne valami fiatal.

    Persze nem kívánságműsor, és ezer tényező - köztük Berlo tesztoszteron-szintje- befolyásolja az eseményeket, vízválasztó lesz a nyár, legalábbis remélem.

    Maxinak meg maximálisan sok sikert, kicsit féltem Tevez érkezésétől, eldönti az idő. Ellene szól a hihetetlen gólátlaga és hogy hasonlít Ambro-ra. :D

    Remek elemzés, még ilyet sokat!

  • 6.  chiedis (Válasz erre)
    2012. 01. 29. 9:26

    HYPEHUN - remekbe szabott hsz-eid voltak a tegnapi barca x után az oldalukon, a kis senkiháziaknak kicsit beoltottál. Én is megtettem volna, csak a trollmentes értelmes hsz-eimet sem tudták elfogadni, ezért kitiltottak. Kösz mégegyszer. Na ezért rühelljük azt a szar klubot, meg ezeket a szurkolókat. 2 év múlva, amikor megy a BArca a levesbe, vajon hova csődül ez a sok 14 éves szurkolótömeg ? Szerintem City, de lehet h a pikantéria kedvéért mindenki Realos lesz :D

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.