Milan - Barcelona: A meccs amire mindenki kiváncsi
2011. nov. 23. 10:23 - írta gasbert
A Bajnokok Ligája utolsó előtti fordulójában a Barcelona érkezik a San Siroba. Sok szempontból is fontos a ma esti meccs csapatunk számára, hisz győzelem esetén újra fellépnénk a csoport első helyére, ami a tavaszi menetelés szempontjából kulcsfontossággal bír. A másik, hogy a világ második legjobb csapata érkezik a San Siroba, akik ellen, ha sikerül egy jó eredményt elérni, talán bizakodhatunk, hogy többet nem lesz olyan szintű pofáraesés mint a tavalyi Spurs féle rémálom. Értékmérés, világ elit, győzelmi esély, mindez hajtás után.
A Bate elleni kínos pontvesztés eredményeként a Milannak már nem elég a döntetlen hazai pályán a Barcelona ellen, ha valóban a csoportelsőség felemelő érzésére vágyik. Természetesen túloldalt más a képlet, de a katalánok nem azok a fajták, akik egy Milan ellen, ikszre játszva csak a vereséget elkerülve focizzanak, tehát ma este nem lesz vendégbunker, max. hazai, ha vezetünk. Megkell jegyeznünk, hogy egyrészt örülünk, hogy nem azt látjuk ahogy a csapatunk otthon a Barcelona ellen bunkerben rombolja a játékot és minden második pillantása Messi hátára az eredményjelzőre irányul. Ahogyan azt tökéletesen a Mister is megjegyezte, úgy kell játszanunk mint a Milan és akkor bármire van esélyünk bárki ellen, legyen az a Barcelona vagy akárki más. Nevetségesnek és fellengzősnek tűnhet egyesek számára ez a kijelentés, ezért próbáljuk meg egy picit körbejárni a dolgot. Az Ancelotti korszak végének rémálmai és a Leo vezényelte egy év csúfos vereségei óta rengeteget változott, alakult és tanult a csapat és edzője. Az azóta eltelt szűk két év rövidnek tűnhet, de egy épülő csapat esetében ez elég sok idő. A kezdőcsapat nagyot változott Allegri regnálásával, össze tudott állni huzamosabb ideig a Silva-Nesta belsőtengely, ami egy normális szélsővédelemmel a világ legjobbjának nevezhető. A középpályáról kiszorulni látszanak az öreg, fásult, egy picikét jóllakott sztárjaink, elsősorban itt Gattusora és Ambrosinire gondolok, helyettük ott van a tapasztalt róka Van Bommel, a két olasz válogatott Nocerino és Aquilani, no meg a tettetett irányító Boateng is. Az ők csapatba kerülésükkel a lendület mellett, kreativitás, elszántság és győzni akarás költözött vissza a legfontosabb elembe, a motorba. Sikerült kialakítani egy olyan egységet, ahol a fiatal, de még tapasztalatlant váltja a vén róka, és valljuk be ez kell ahhoz, hogy sikeresek maradjunk és tovább menjek, legyőzzük a Barcelonát.
Az első, és talán legfontosabb összetevő megvan, tehát a csapat egységes, fiatal és győzni akar. A többi Allegrin és a taktikáján múlik, nem hisszük, hogy a hozzáállással baj lehet, max. az elején egy kicsit berosálnak a srácok a 90.000 megvadult drukkertől, de garantáljuk, hogy Messi alsógatyesze is megbarnul picit, ilyent Spanyolországban nem látott, ahol pedig láthatott volna, onnan már ideje előtt eljött. A taktika tehát létfontosságú ezen a meccsen, szerintünk a Mister már hetek óta ezen agyal, dolgozik, mert ez tökéletes és hibátlan kell, hogy legyen. Nem is idegeskedünk amiatt, hogy nem lesz precízen átgondolva, csupán működjön majd.
Nem tudnánk szeretnénk bonyolult, ábrákkal illusztrált taktikai okfejtésekbe belemenni, csupán a józanész diktálta gondolatokat és számításokat szeretnénk megosztani a nagyérdeművel. Tehát, kapusposzton nincs gond, Abbiati a kezdeti rossz időszak után újra jó és magabiztos, rá szükség is lesz, előreláthatólag min. 2 óriási védést kell majd bemutasson, ha pedig huzamosabb ideig vezetünk, ez fordítottan arányosan nő majd az idő múlásával. A védelemben semmi meglepőre nem lehet számítani, sérülésre nem is merünk gondolni, ezért az Abate - Nesta, Silva – Zambrotta qvartett feladata lesz a Messi&Co. semlegesítése. Messi fogása, játékon kívül tartása, egy röpke pillanattól eltekintve, többnyire sikerült Barcelonában, ugyanezt várjuk csak most semmi esélyt sem adva a Bolhának, ha pedig ő nem játszik jól, a Barca se játszik jól.
A középpálya remélhetőleg a Nocerino – Van Bommel – Aquilani – Boateng formátumban fut majd a gyepre. Ez szerintünk a legjobb és legerősebb összeállitás, ami ebből a keretből kifuthat, See majd jöjjön a második félidő közepén kötényeket és szemet gyönyörködtető mozdulatokat bemutatni, de kezdőként ő kevés a Barcához. Sajnos az olaszok szerint See lesz a baloldali középpályás és nem Noce. Nocerino és Boateng lendülete sokat fog érni, ha kontrázni vagy kontrát levédekezni van szükség. Attól egy kicsit félhetünk, hogy mi történik, ha a Barca fojtóan letámad és kitudjuke vajon hozni a labdát, ezt remélhetőleg megoldja Allegri és nem lesz gond, ezen múlhat a meccs. Aquilanitól azt várjuk, hogy ő legyen a csapat esze, irányítsa és mozgassa azt, ha kell keresztpasszokkal, indításokkal, beadásokkal, ha akarja, meg tudja oldani, a képességei megvannak hozzá. A legfontosabb feladat talán a Van Bommelé lesz majd a középpályán, neki egyszerre kell majd segítenie Silváékat Messi és Villa miatt, no meg nem árt figyelnie a betörő, néha lendületből érkező Iniestára Fabregasra is. Xavi fogása és minél inkábbi zavarása egyértelműen Boatengé lesz, de elképzeljük azt is, ahogy Zlatan hátulról igyekezve a méteres lábaival döngöli földbe a csökött játékmestert, persze szabályosan.
A támadókról nagyon nincs mit értekezni és elemezni, nekik annyi dolguk van, hogy az adódó 2-3 helyzetből berúgni minél többet, lehetőleg az egészet, mert a Barca nem fog túl sok helyzetet felajánlani. Ezt annak tudatában mondom, hogy ők nem a legjobb csapatukkal játszanak majd, Dani Alves és Adriano elvesztése is érzékenyen érintheti majd a védelmüket.
A hírek szerint Guardiola 3-4-3-ban küldi majd hadba csapatát, hátul várhatóan a Puyol-Pigue-Abidal(Mascherano) próbálja útját állni a svéd-brazil támadóegységnek. Egyelőre még nem tudni, hogy Keita vagy Fabregas kap majd szerepet és arról is hallani, hogy Villa helyett a számunkra tök ismeretlen ifi, Cuenca játszik majd. Messi helye természetesen megkérdőjelezhetetlen a Barca kezdőcsapatában, kíváncsian várjuk, hogy most milyen szerepkörben rohamoz majd és, hogy le tudja-e vetkőzni az olaszok elleni hagyományosan mutatott rossz formáját.
A keretek:
AC Milan:
Abbiati, Amelia, Abate, Antonini, Bonera, Nesta, Taiwo, Thiago Silva, Zambrotta, Yepes, Ambrosini, Aquilani, Boateng, Emanuelson, Nocerino, Seedorf, Van Bommel, Ibrahimovic, Pato, Robinho.
Barcelona:
Valdés, Pinto, Piqué, Fàbregas, Puyol, Xavi, Villa, Alexis, Messi, Thiago, Mascherano, Keita, Sergio, Pedro, Maxwell, Abidal, Fontàs, Dos Santos, Bartra, Oier, I.Cuenca
Várhatő kezdő: Abbiati, Abate, Nesta, Silva, Zambrotta, Aquilani, Van Bommel, Nocerino(Seedorf), Boateng, Ibra, Pato
Tipp: 2-1
FORZA!
Kategóriák
beharangozóCímkék
Barcelona , Guardiola , Ibrahimovic , Messi , Milan , Pato , Silva , Xavi
Eddig 61 komment érkezett
(
)
-
1. Althedokan
2011. 11. 23. 12:16 -
2. soggy
2011. 11. 23. 12:41@Althedokan: Igen, csak az a helyzet, hogy a rangadókon és fontos meccseken idén mindig Zambro kezdett. Allegri fejének ebbe a részébe nem látunk bele, Taiwót pedig én is furcsálom.
-
3. sonicscrewdriverowner
2011. 11. 23. 12:59Hajrá földik, forza, gyerünk!
-
4. aaa
2011. 11. 23. 13:51FOOOOOORZAAAA MIIIIILAAAAAN!!!
-
5. Dante33
2011. 11. 23. 14:32Látom Zoli, hogy Allegri taktikájára hegyezted ki a győzelmi esélyünket. Ebben én csak reménykedni tudok.
Szerintem a Barcelona a mérkőzés elején nekünk támad, mivel akkor van a legtöbb esélyük arra, hogy előnybe kerüljenek.
Folytathatnám, de olyan kiszámíthatatlan minden, ennél a két remek csapatnál, hogy csak a pillanatnyi forma és egy adag szerencse döntheti el a végeredmény sorsát. Ha sikerülne győznünk, azt a bravúr kategóriába sorolnám! - Örömmel tölt el, hogy sok magyar Milan szurkoló is eljut ma a San Siroba. Több városban közös meccsnézéseket szerveztek a barátaink. Remélem sikerélménnyel feltöltve köszönünk el egymástól a mérkőzés lefújása után. - Forza magico Milan! -
6. gasbert
2011. 11. 23. 14:47@Dante33: Úgy gondolom, hogy a játékosok hozzáállásával nem lesz/lehet gond a meccsen, ezért csak Allegri kigondolt taktikáján és meccsvezetésén múlik a meccs, természetesen Milan szempontból.
-
7. Dante33
2011. 11. 23. 15:26@gasbert: Ki ne szeretne a játékával kitűnni a Barcelona ellen? Persze lehetnek hibák, a nagy akarás miatt, de akár jó is összejöhet minden. Szerintem is Allegri személye lesz ma este a kulcsfigura. Ma nem csak a játékosoktól várok bravúros megoldásokat, hanem az edzőnktől is.
-
8. csabinter
2011. 11. 23. 15:47A Barcelona, MU, Bayern hármas ellen mindig nektek szurkolok, hajráf.
-
9. Tikamester
2011. 11. 23. 16:35@csabinter: no offense, tényleg kíváncsi vagyok: mi alapján került ez a 3 klub egy kalap alá nálad?
-
10. galedki
2011. 11. 23. 17:24Ibra remélem lever valakit, mit vak a poharat... :)
-
11. k_dako
2011. 11. 23. 18:05Ha nem a Chelsea-vel egyszerre lenne, meg is nézném, így majd egy hosszabb összefoglalót.
Ja, a címben egy vessző és egy Í hiányzik...
-
12. rb_captain
2011. 11. 23. 18:52Azért Dani Alves és Iniesta nagyon fog hiányozni a Barcaból....meglátjuk....
-
13. MLM_poharam
2011. 11. 23. 18:56bár nem szeretem egyik csapatot se (a barcát különösképp nem:) azért eléggé kíváncsi vok a meccsre, remélem izgalmas lesz és a végén milan siker.
egy biztos Ibra ma betalál. :-) -
14. evil9
2011. 11. 23. 19:10"A másik, hogy a világ (második) legjobb csapata érkezik a San Siroba" tudom milan blog meg minden,de max a reált lehetne oltani ezzel..vagy nem értem a humort?
-
15. gyokerpista
2011. 11. 23. 19:12Jó meccs az biztos, azért ne feledkezzetek meg Alexis Sánchezről se. ;D Valószínűleg kezdő lesz ma.
-
16. kicsiVuk
2011. 11. 23. 19:32"Nocerino és Boateng lendülete sokat fog érni, ha kontrázni vagy kontrát levédekezni van szükség." - Na, a Barca esetében a kontráktól nem kell tartani. Szezononként jó ha egy gólt látok, ami klasszikus kontrából születik. Támadás közben mindig lelassítanak, és az ellenfél vissza tud zárni. Biztos félnek a rekontrától :-)
-
17. kicsiVuk
2011. 11. 23. 19:36@Dante33: Lehet, hogy ezt csak én látom így, de a Barca az első 10-15 percben szinte mindig gyengébb teljesítményt nyújt, mint később. Mintha kellene egy kis idő nekik, hogy felvegyék a ritmust...
Na, ideje indulni a kocsmába a közös meccsnézésre! Jó szurkolást mindenkinek!
Forca Barca! -
18. gasbert
2011. 11. 23. 19:41@k_dako: Nem vettem sajnos időben észre, ezért maradt úgy. Ha most javítanám, megváltozna a link. Kössz
@evil9: Ha nem a Barca és ez egy Milan blog, szerinted kire gondolhatott a szerző? Nagyon furfangos a kérdés...
@gyokerpista: Se az olasz, se a spanyol média nem írta őt kezdőbe. -
19. ladlac
2011. 11. 23. 19:44@evil9: Gondolom a Milanra céloztak, így pedig humoros. Legalábbis nekem.
Jó lett a beharang, de azért remélem megmutatjuk hol áll az olasz bajnok a spanyolhoz képest. :)) Minden más eredmény szerencse lesz. :D
Egyébként kíváncsi leszek a Milan középpályájára, papíron elképzelhetőnek tartom, hogy gondot okozzanak. Jó lenne, ha nem ma játszanák életük egyik legjobb meccsét.
-
20. karika
2011. 11. 23. 19:51Mindkét csapatot szeretem,de már két évtizede a Barca az első. A Milan is jó csapat,de ha a Barca a második a Milan jelenleg sajnos a 10-be sincs.Egy 3-3-as döntletlennel kiegyeznék egy kihagyott Ibra büntetővel.
-
21. Vismajor01
2011. 11. 23. 19:55Piqué, legfeljebb pique, de semmiképp sem pigue. :)
Remélem nem brusztolós, izommeccs lesz, focit akarok! És természetesen idegenbeli sikert. :)
Sérülésmentességet, és bírói egyoldalúság kerülését kívánom mindkét fél számára! -
22. Barca
2011. 11. 23. 19:59Szeretem a Milant, félre értés ne essék, de remélem nem gyáva nyúl módjára játszotok majd, mint a camp nouban, az kicsit szégyenletes volt, még a spanyol kis csapatok sem csinálják ezt....
-
23. Don Andrés
2011. 11. 23. 20:07Ez egy intelligens poszt! Tetszik, hogy kevés a divat anti-barcás! A Van Bommel, Aquilani, Boateng, Nocerino quartettben egyenként mindenkinek 15 lebenyes tüdeje van, úgyhogy vagy bedaráltok minket a középpályán, vagy nagyon nagy verést kaptok...:) Mindkettő benne van a levegőben! Kíváncsian várom! Forca Barca!
-
24. Reiko
2011. 11. 23. 20:30Nem tudom, hogy a Milant mennyire érdekli a csoport elsőség.
Ha igen, akkor szerintem van esély a győzelemre, én úgy hiszem, hogy érdekli és ebben az esetben van egy megérzésem, hogy nyer a Milan. 2-1.
Ha meg úgy vannak vele, hogy nem akarnak megkockáztatni egy nagy vereséget, amire megint van sansz, akkor egy borzasztó 0-0 lesz.
Nem tudom, hogy állnak hozzá, mik a célok.
-
25. csabinter
2011. 11. 23. 20:35@Tikamester: Hosszú évek kemény munkája.
-
26. Reiko
2011. 11. 23. 20:59Aquilani embere Keita
-
27. Reiko
2011. 11. 23. 21:06eddig nagy meccs, védelmek nem igazán vannak.
robinhót meg addig adjátok el, amíg eltudjátok. tragédia.
-
28. MLM_poharam
2011. 11. 23. 21:06mondtam h Ibra betalál :D
-
29. Reiko
2011. 11. 23. 21:18menetrend szerinti barca kamu tizi.
bár, talán így jobb. a barca nagyon simán gurigázza be magát, benne van egy rendes piros is egy iylen szituban, ezt még vissza lehet hozni.
közben ibra öklendezik a kezdőrúgásnál...
-
30. Vismajor01
2011. 11. 23. 21:36Jó, eddig nagyon jó!
kamutiziért nem kellett volna, de igy is nagyon jo a meccs. -
31. Belpo
2011. 11. 23. 21:42Robinho, Aquilani(még ha kamutizi is) eddig nagyon kevés sajnos :( középen kigurigáznak minket
-
32. karika
2011. 11. 23. 21:44Szabálytalan volt,tehát a 11-es nem kamu bár nem mindenhol adják meg.Viszont Nesta a közelében sem járt így viszont nagy hiba.Amúgy jó meccs,remélem a spori már nem nyúl bele jobban a meccsbe.A 3-3 még bejöhet.
-
33. Belpo
2011. 11. 23. 21:46@karika: hát igen, de akkor sárga is ugye, és már volt egy Aquilaninak(akár honnan nézzük nagy birói baki). brrr
-
34. aaa
2011. 11. 23. 21:47uefa=barca... gratulálok mr stark.. :(((
normális gólt is rúgnak??
kb nekünk kéne ember és gólelőnyben játszani... :((((( -
35. Belpo
2011. 11. 23. 21:50Robinho le(ez várható volt)
-
36. szadam90
2011. 11. 23. 22:12Szegény Milan amikor már azt hiszik, hogy paliba vannak mindig kapnak 1-et.Küzdésből 5-ös.
-
37. Lujzalona
2011. 11. 23. 22:45LE A KALAPPAL ELŐTTETEK! NEM VOLT SZERENCSÉTEK, ENNYI (NEM ÚGY, MINT NOÉ BÁRKÁJÁNAK...)
-
38. tobias88
2011. 11. 23. 22:46"uefa=barca... gratulálok mr stark.. :(((
normális gólt is rúgnak??
kb nekünk kéne ember és gólelőnyben játszani... :((((("Te be vagy szívva? :D Aquilaninak az a 2. sárga lett volna, és jogos 11es volt, ne a kezét figyeld, hanem a lábát. Ha arra azt mondja hogy nem, a 80. percben volt egy elég szép visszahúzása Sanchezzel szemben sárgáért, az se volt az :P
-
39. Belpo
2011. 11. 23. 22:49No mindegy, de Boateng gólja talán az év gólja :)
-
40. akos2311
2011. 11. 23. 22:50Egész jó meccset játszottunk, sajnos (szerintem) elég sok bírói hibával - mindkét oldalon, ezt hozzátehetjük. Aquilani és Robinho kevés volt, bár Robi helyén sajnos Pato is elég halovány volt, igaz nem volt túl sok esélye sem. Reméljük, Nestának nincs komoly baja!
Forza Milan! -
41. Lujzalona
2011. 11. 23. 22:50Boateng gólja már nem lehet Puskás-díjas a legközelebbi alkalommal?
-
42. akos2311
2011. 11. 23. 22:51Btw: Boateng bebaszta, mint a büdös sz*rt! :)
-
43. Belpo
2011. 11. 23. 22:52ja, és a 11-esért kár, tipikusan van bíró aki kifele szabad, van amelyik 11-es. Ez benne van, remélem a sorsolásnál visszajön a szerencse, pl az APOEL Nicosiával :):):)
-
44. Reiko
2011. 11. 23. 23:11Összességében talán jogos az egy gólos Barca győzelem.
Kár, hogy megint bírózni kell. A Barca tizije nem volt az, Mascherano pedig ahogy én láttam a szar stream, nemes egyszerűséggel felrúgta Robinhót. Bár a második félidőben volt egy másik eset mikor Abate szintén tizit érően lökte fel Fabregast az elmaradt.
Boatenget egyenes utáltam, irritált mindig, aztán mostanában szépen apránként megváltozott a véleményem róla. Nagy játékos, ebbe a Milanba nagyon meglett találva a helye. Szinte mindent tud, és küzd és hajt is. Azt hittem egy nagy arcú majomgyerek, a külseje becsapott. Nagy játékos.
-
45. Althedokan
2011. 11. 23. 23:12Ami nekem nagyon tetszett, hogy kiálltunk a Barca ellen, nem tojtuk össze a gatyánkat és jól játszottunk...
Aquilani nem elég, Nocerino előbb is feljöhetett volna (pl kezdőben...), Seedorf is öreg már...
Viszont ha Zambrotta helyett Taiwo játszana, középen Mexes végre leváltaná Nestát (ma sem volt a helyzet magaslatán), a középpályára szereznénk egy agyat, elől pedig össze szedné magát Ibra Pato és Robinho, akkor egészen jó kis csapatunk lenne...
-
46. Althedokan
2011. 11. 23. 23:14@Reiko: na igen, Boateng elég jó, tényleg mint aki megtalálta a helyét... De amúgy nagyon igaz, hogy ha úgy kellene gólt lőnie, mint Inzaghi szokott, abba belehalna..:D egy showman
-
47. Don Andrés
2011. 11. 23. 23:14Nagyon nagy meccs volt!!
Gratulálok a Milannak, szoros volt végig! A tizenegyesnél beszaggatott a stream, meg utána a 3. Barca gólnál is... Erről nem tudok nyilatkozni, várom az összefoglalót!uefa=barca... gratulálok mr stark.. :(((
normális gólt is rúgnak??
kb nekünk kéne ember és gólelőnyben játszani... :(((((aaa... Neked csak annyit javaslok, hogy nézzél futballt! A Barcelona rendszeresen lő szabályos, látványos akció gólokat!! Csak ezeket azért nem látod, mert a beszédes neved elárulja, hogy ilyenkor mindig egy Boateng formájú nigger paskol hátulról...
-
48. gasbert
2011. 11. 23. 23:20@Reiko: A Barca tizi tényleg nem volt tizi, de a Mascheranoé sem, én ahogy láttam a TV-ben tökéletes ütemű szerelés.
A többiben egyetértünk, kivételesen :) -
49. akos2311
2011. 11. 23. 23:23Herr Stark igen gyengén muzsikált ma, mindkét oldalra fújt/nem fújt helyzeteket, egyszerűen kritikán aluli volt a teljesítménye.
-
50. Tikamester
2011. 11. 24. 0:14soggy, megkövetlek (nepstadion.blog.nepsport.hu/archives/2011/11/23/Harom_sorok_a_BL-szerda_ele/#608462), részben neked lett igazad. Azt gondolom, hogy ez a meccs mindenkinek meg tudott felelni: a semlegesek láttak egy gólgazdag, izgalmas meccset, két küzdő, de nem durva csapattal, a köcsög ellendrukkerek verhetik magukat arra, hogy kamutizi meg Busquets fetreng, Puyol mészárol, stb., a Barca drukkerek örülhetnek a győzelemnek, és a biztos 1. helyen továbbjutásnak, a Milan drukkerek annak, hogy nem csak, hogy nem kaptak ki nagyon, de még bátran is játszottak, és akár fordítva is lehetett volna - ez volt a reális, a meccs képe alapján a jogos, és annak van a kisebb valószínűsége, de mákkal akár be is lehetett volna húzni. Ja, és heinrich élvezkedhet a taktikán :))
Már írtam itt, hogy a 2006-os elődöntő számomra a mai napig etalon az oda-visszavágós BL párharcokban, mert nagyon kulturáltan, egymást nagyon tisztelve játszott mindkét csapat, és noha csak 1 gól volt, helyzet és szép megoldás akadt rendesen.
Ez a mostani kicsit számomra azt idézte - sokkal alacsonyabb színvonalon persze. A 22 férfi szerintem most is próbálta, sőt, a 23. is - aztán egyiküknek sem sikerült igazán, többen is vétettek nevetséges hibákat, de többen meg tudták mutatni tudásuk egy szeletét. -
51. Reiko
2011. 11. 24. 0:45Egyébként Berlusconinak most kellene belenyúlnia a csapatba. Láthatja, hogy az elitszint már nincs olyan rettenetesen messze. Bár úgy gondolom ettől függetlenül sokat kellene költeni, de megérné. Sokat fejlődött tavalyról a Milan.
-
52. Xavier06
2011. 11. 24. 1:37Grat a Milan-nak, úgy érzem a Real kivételével bárki ellen esélyes lesz a következő körben. Seedorf a kora ellenére csapata legjobbja volt, hihetetlen a pali.
A 11-es sztem nem volt az, Fabregas felrűgása viszont egyértelműen igen, így nem ezen múlott (ja és Masche teljesen szabályosan szerelt). Az mondjuk érdekes kérdés, hogy az egymás elleni 4 félidőből 3-ban (a mostani első kivételével) csak egyetlen egyszer rúgott kapura a Milan (mármint félidőnként), de az mindegyik gól lett... Ezt most nem tudom eldönteni, hogy dícséret vagy kritika... :) -
53. popp
2011. 11. 24. 1:46@Tikamester: Szerintem egy döntetlen igazságosabb lett volna. Allegri Milanja egyre jobb. Egyik csoport első sem örülne nekik, sőt. Jó sorsolással még a döntő is összejöhet ennek a Milannak.
Láttam a Napoli meccsét, ma meg a Milanét. Nem kis öröm, hogy nemcsak a bajnokság lett izgalmasabb, de a Bl-ben is fölébredtek az olaszok. Az említett csapatokon kívül is sok az izgalmas projekt a Serie A-ban. Akik temették a calciot, korán tették. És figyeljétek ki, Prandelli válogatottja is jó lesz az EB-n.
-
54. soggy
2011. 11. 24. 10:33@Tikamester: tudom, bullshit-szagú, de minden egyes játékos sikeréhes, Ibra bizonyítani akar, sosem nyert BL-t, a keretben most már több olyan játékos van, aki a tavalyi bajnoki cím az eddigi egyetlen trófeája Robinho meg egyszerűen csak balf*sz. :S. Nagyon nagy kár érte...
-
55. gasbert
2011. 11. 24. 11:01A Zambrottát szidóknak és Taiwot követelőknek ajánlom Guardiola szavait. Ha esetleg valaki nem találja, Messi a meccs elején a jobb oldalon kezdett de Zambrotta kiváló védőmunkája miatt Guardiola középre kényszerült rakni őt.
Tény, hogy Zamb nem bír két meccset egy héten, de azon az egyen amin játszik nagyon jó. Pl. Boateng gólja is az ő felíveléséből született. -
56. Althedokan
2011. 11. 24. 11:04Akkor egy kis negatívum a sok pozitívum után:
Ezeken kellene változtatni:
Seedorf nagyon jó, de nagyon lassú... Ez van, kiöregedett, pedig így is az egyik legjobb volt. Többször akadt bele a letámadásba és nem tudta kihozni a labdát, vagy akármit csinálni vele...
Nocerino sokkal előbb kellett volna.
Aquilani nem elég.
Robinho nagyon rossz volt. Pato meg nem tudja azt amitől igazán nagy sztár lehetne: megteremteni a helyzetet magának. Ha lenne egy agy középen, akkor Pato is sokkal jobb lenne... Bár abban biztos vagyok, hogy amit Robinho kihagyott azt ő belőtte volna.
Zambrotta nem is értem minek játszik folyton. EGyszerűen rossz. Már akkor fogtam a fejem, amikor láttam hogy ő kezd. Miért nem játszhat Taiwo? Arról nem is beszélve, hogy a támadásokban is sokkal hasznosabb lett volna, mint Zambro, de védekezésben ezt a szintet egészen biztosan hozta volna, ha nem jobban... És baromi gyors is.
Aztán... Minek vettük Mexest, ha még cserének sem ő áll be. Nesta is elég bizonytalan volt, egyszerűen megöregedett... Mexest a helyére NE BONERÁT!!!! Még akkor se, ha most nem volt túl sok hibája/dolga...
Tehát még egyszer ahol változtatnék
Seedorf/VALAKI
Aquilani/VALAKI(Nocerino?)
MvB/VALAKI(Nocerino?)
Zambrotta/TAIWO
Bonera/MEXES
Robinho/PATOEzek közül ugyebár minimum 4-re vagy egy megoldásunk.
Magyarán két igencsak jólirányzott igazolásra szükség van. Elfogadnám ezt a Tiago gyereket is a Barcából, vagy Hulkot a Portoból, mert a támadásunkon is van mit gyúrni azért. Pláne így hogy Cassano szegény kiesett (jobbulást!)
Irányítónak jó lehetne Kaka, vagy Silva, vagy valami komolyabb, vagy legalább egy ilyen tudású fiatal játékos. (Gallianit ismerve olcsó, elhozható, nevenincs, vagy kiégett lesz, de bízzunk a legjobbakban, talán Berlu tárcába nyúl...)
A másik aki kell egy szűrő hátul, olyan mint MvB volt tavaly, vagy méginkább egy pár évvel ezelőtt... Ilyet akár olaszországban is találunk, ebben biztos vagyok.
Montolivo nem tudom pontosan milyen poszton játszik, ha jön, akkor a fent említett szerepek egyikét kellene magára öltenie...
Nem lepődnék meg, ha csatár is érkezne, nem is baj, mert kell!
Egy gondolat még a végére: Hol a kis fáraó???
-
57. Althedokan
2011. 11. 24. 11:06@gasbert: nem értek egyet. Taiwo ugyanezt megoldotta volna, csak támadásban is hasznosabb lett volna. (szerintem) Ugyanakkor Zambrotta zseniális védőmunkájának köszönhetjük a ziccereik nagy részét. Jobbról jöttek legtöbbször... Thiago néha hülyét csinált belőle...
-
58. evil9
2011. 11. 24. 11:38"Ha nem a Barca és ez egy Milan blog, szerinted kire gondolhatott a szerző? Nagyon furfangos a kérdés..." oké,pont akkor indultam meccsetnézni,mikor a gépet kikapcsoltam egyből rájöttem...és igen így valóban vicces:D
-
59. aaa
2011. 11. 24. 13:53@tobias88: anyád volt besziva apáddal mikor téged csinált... Hozzá se ért...
-
60. aaa
2011. 11. 24. 14:02@Don Andrés: tévedés langyikám anyádat pakolja a nagy feka te meg azt kukkolod és akkor találsz ki ilyeneket. Járjál a barca blogra fröcsögni...
-
61. Tikamester
2011. 11. 25. 1:07@csabinter: ez ok, ebben biztos voltam! Nyilván komoly szellemi teljesítmény tök különböző klubokat berakni egy skatulyába. Egyszer majd írd meg, tényleg kíváncsi vagyok rá. Szeretem az érdekes elméleteteket, és hát ez annak ígérkezik (vagy egy ordas nagy faszság - de csak egy módon tudhatjuk meg :)).
@popp: persze, popp igazsága :). Láttam az nst-n, hogy a klubok finanszírozásában is tudod az igazságot, ez is valami olyasmi lehet ;)
@soggy: no offense, tényleg az
:)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Már tűkön ülök...:D Egy biztos, ma izgalmas meccs lesz... Vagy megaláznak, vagy kibrusztolunk egy győzelmet, vagy nem:D
Vagy mi alázzuk le őket:D Tetszene egy clean sheet, még ha nem is tudunk lőni egyet sem, bár sokkal szebb lenne mondjuk egy 2-0 Pato, Ibra góljával és clean sheet, ami Thiago Silva és Nesta nagy feladata... Én inkább tenném egyébként Taiwot balra... Zambro mostanában hajmeresztő baromságokat tud művelni...